Suli, suli, suli, suli.Már annyira unom.De legalább van elég időm, hogy eltervezzem hogy hogyan is adom vissza Patrick-nak a pulóverét.
Letegyem az asztalára, és szaladjak el?Nem jó.Akkor keressem meg, és adjam oda személyesen?Nincs elég bátorságom.De akkor mégis hogyan?Hogyan?Hogyan?Hogyan?Legalább tizenöt percig ezen gondolkoztam, amikor megszólalt a csengő.'Nem jó jel'-gondoltam magamban.Mivel ez volt az utolsó óránk, muszáj valahogy odaadnom a pulóverét.Még mindig ott könyököltem az asztalon, mikor valaki kilökte alólam őket.
-Aúú.-mondtam, s megláttam Lili-t-Hát persze, ki más is lehetne.
-Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.-nyögte ki, röhögése közben.-Nah gyere...menjünk haza.Elegem van a kínzókamrából, egy napra.-közben húzott volna ki a teremből, mikor észrevettem valamit a kezemben.
-Várj...izé...még el kell intéznem valamit.Találkozzunk tizenöt perc múlva a kocsimnál.
-Okés...de nehogy elmerj késni.
-És ezt pont te mondod?-mint tudni illik, Lili mindenhonnan elkésik.Mindegy hogy micsoda, neki kutya kötelessége elkésni.
Elindultam, azzal a reménnyel, hogy tizenöt perc múlva sem fogom megtalálni.Már kerestem a technikateremben, kerestem a kémiateremben, semmi.Az utolsó célponthoz közeledve - ami ugye a foci pálya volt -, igyekeztem, mert már a Lili-vel beszélt tizenöt perc, eltelt.Amikor odaértem a focipályához, kaptam egy sms-t.Gyorsan elővettem a telefonom.Lili írt.
Hol vagy már? - és, hozzá írt egy mosolygós smile-t, amiből azt a következtetés vontam le...hogy örül annak hogy elkéstem.
A nagy telefonozás közben, arra lettem figyelmes, hogy leterítettem valakit, s rögtön a földön találtam magam.
-Ohh...izé...bocsi, nem láttalak.-mondtam kicsit megszeppenve.Ilyen még velem, nem fordult elő.Hogy mélyedhettem ennyire bele a telefonomba...és lemásztam róla.Gyorsan talpra ugrott, és segített nekem is felállni.
-Semmi gond, én sem figyeltem oda.Épp az új órarendemet tanulmányoztam, amikor beléd botlottam.A szó szoros értelmében.-mosolygott.
Megerőltettem magam, és vissza mosolyogtam rá.Csak most vettem észre, hogy ez a srác egy kész Adonisz - ahogy Lili mondaná -.Barna haja, ziláltan omlott a vállára - Gondolom tesije volt-.Izmos, erős karját, még az ingjén keresztül is láttam.Vagy két fejjel volt magasabb tőlem.Láttam rajta, arra vár hogy mondjak valamit.
-Natali Grey vagyok.
-Hello, én Alex vagyok, Alex Petter.Most költöztünk ide a családommal.-s olyan mosoly volt az arcán, amitől majdnem elolvadtam.-Keresel valakit?
-Öhm. nem...mért keresnék?
-Jah, csak olyan nagy rohanásban voltál, azt hittem keresel valakit.-és jött egy üzenetem.
Szia csajszi, meguntam rád várni...így hát elvittem a kocsikádat...remélem nem baj.Gondoltam elindultál gyalog...mivel már egy fél órája várok rád.
ohh...és tényleg...már egy fél órája kerestem Patrick-ot....amikor Alexba botlottam.Látta hogy valami nincs rendben.
-Valami baj van?
-Jah, nem...semmi, csak hazafelé egy kicsit sétálnom kell.
-Ohh...akkor talán mehetnénk együtt.-és már meginnt mosolygott.
-De tudod merre lakom?
-Nem szükséges.
És ebből megértettem mindent.Tetszem neki.Mármint ha nem tetszenék neki, akkor nem kísérne haza, azt sem tudva hogy milyen messze lakom.Ettől olyan boldog lettem hogy azt le sem lehet írni.A hazafelé úton nagyon sokat beszélgettünk, róla, rólam, mindenről.Így még senkivel szemben nem tudtam kinyílni...na jó talán Lili előtt, de hát őt már ezer év óta ismerem.
-Hát...itt lennénk.-mondtam
-Hmm...szép ház.
-Jah..izé...már egy évezrede a családunk birtokában van.Jó régi már.
-Éppen ezért tetszik.Mint te.-és úgy vettem észre hogy flörtöl velem.
-Ohh, hát...köszönöm hogy elkísértél.Akkor holnap találkozunk.
-Mindenképpen.-biccentett egyet, és sarkon fordult, abba az irányba amerről jöttünk.Hmm...milyen jól néz ki...még így hátulról is.Rádöbbentem, hogy Patrick még csak véletlenül sem jutott eszembe, s hogy a pulóvere még mindig a kezemben volt.De ez már egy cseppet sem érdekelt.Inkább Alex járt a fejemben, a focipályán, ahogy rajta fekszem.Már biztos hogy Alex tetszik nekem.
